"A tánc megszépíti az Életet, a táncoló mások életét szépíti meg."

A debreceni Estella Hastánc Stúdió NEM hivatalos honlapja!

2000 szeptembere óta működik az Estella Hastánc Stúdió Debrecenben Rákóczi 60/a. alatt és Nyíregyházán a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési Házban Szabolcs út 10. alatt.

  • Állandó résztvevői a nagyobb rendezvényeknek, a debreceni virágkarneválok fő látványossága. Felkérések alapján a díjakat nyert, magas színvonalon táncoló tanítványok évente többszáz rendezvény rendszeres fellépői.
  • Sokan táncolnak küldölfön Dubai, Japán, Ausztria, Svájc, Németország, Spanyolország, Hollandia, hogy egy párat említsünk.    

    Eddig világsztárok részvételével Debrecenben hat, Nyíregyházán két, Püspökladányban egy Országos és nemzetközi Hastánc Fesztivált szerveztek Most készülnek a III. Nyíregyházi Hastáncfesztiválra.

    Nagy sikereket értek és érnek el és díjözönnel térnek haza a Budapesten nemzetközi zsűri előtt megtartott évenként megrendezésre kerülő versenyekről A VIII. versenyen 8, a IX. Országos Hastáncfesztivál és Versenyen ismét taroltak a debreceni lányok és 12 díjat nyertek el.

    A Stúdió oktatója Estella 4 éves kora óta táncol, balett, néptánc színpadi, revü, színházi tánc után a hastáncot 1991-től több híres tanártól tanulta és oktatja 10 éve.

  •  Eddig háromszor kapta meg az év legjobb hastánc tanár címet.

    Az Estella Hastánc Stúdió 2009-ben másodszor kapta meg a Legnagyobb és Legeredményesebb tánciskola” kitüntetést.

    Eredményei alapján Raqia Hassan meghívta Kairóba mesterkurzusra, és a 2010. évi Ahlan wa Sahlan fesztiválra tanítani és zsűrizni. A Stúdió nyertes tanítványai közül sokan táncolnak már külföldön. Dubai, Japán, Svájc, Svédország, stb Magyarországon nagyon sok meghívást kapnak, a magas színvonalú fellépéseik miatt.

  • A díjnyertes tanítványok évente többszáz rendezvényt színesítenek műsoraikkal.

  • Elérhetőség:

    www.hastanc-debrecen.com

    +3670-3359869

    52/4529-921

    Estella3@freemail.hu


    Okatások:

  • Stúdiók:

    Debrecen, Rákóczi 60/a.

    Nyíregyháza, Szabolcs út 10. TEMI Móricz Zsigmond Művelődési Ház

    estella.htanc@freemail.hu




  • p1060516.jpg



    Weblap látogatottság számláló:

    Mai: 4
    Tegnapi: 3
    Heti: 7
    Havi: 24
    Össz.: 4 597

    Látogatottság növelés
    Oldal: A tánciskoláról
    "A tánc megszépíti az Életet, a táncoló mások életét szépíti meg." - © 2008 - 2024 - hastanc.hupont.hu

    A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

    ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

    X

    A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »